16De Rut kérlelte: „Ne kényszeríts rá, hogy elhagyjalak és elmenjek. Mert ahova te mész, megyek én is. Ahol te letelepszel, letelepszem én is. A te néped az én népem, a te Istened az én Istenem. 17Ahol te meghalsz, ott haljak meg én is, ott temessenek el. Tegye velem az Úr meg ezt a rosszat, ha nem a halál választ el bennünket egymástól.” 18Amikor látta, hogy Rut mennyire kitart mellette, hogy vele menjen, (Noémi) nem folytatta tovább a rábeszélést. 19Elmentek hát mind a ketten Betlehembe. Amikor megérkeztek, az egész város felbolydult. Az asszonyok kiabáltak: „Noémi az?” 20De ő azt felelte nekik: „Ne hívjatok többé Noéminak, nevezzetek Marának, mert a Mindenható keserűséggel töltött el. 21Csordultig telve mentem el, és üresen vezet vissza az Úr. Miért neveznétek továbbra is Noéminak, mikor ellenem szólt az Úr, és szerencsétlenné tett a Mindenható?” 22Így tért vissza Noémi és vele a menye, Rut, a moábita nő, aki vele jött Moáb földjéről. Éppen aratni kezdték az árpát, mire megérkeztek.