19
1A karvezetőnek. Dávid zsoltára.
2Isten dicsőségét beszélik az egek,
és keze művét hirdeti az égbolt.
3Ezt harsogja az egyik nap a másiknak,
erre tanítja az egyik éj a másikat.
4Nem sustorgással, nem dadogással,
hogy ne lehetne érteni őket:
5az egész földre elhat szózatuk,
s a földkerekség határaira szavuk.
6Bennük ütötte fel a napnak sátrát,
s az, mint a vőlegény, kilép nászházából,
mint a hős, ujjongva indul neki útjának.
7Az ég egyik szélén kel föl,
és útja annak másik széléig jut el,
és nincs, aki melege elől elrejthetné magát.
8Szeplőtelen az Úr törvénye,
felüdíti a lelket,
az Úr rendelete megbízható,
bölcsességet ad a kisdedeknek.
9Egyenesek az Úr végzései,
vidámmá teszik a szívet,
világos az Úr parancsa,
felvilágosítja a szemet.
10Az Úr félelme tiszta,
örökkön-örökké megmarad,
igazak az Úr ítéletei,
egytől-egyig igazságosak.
11Kívánatosabbak az aranynál,
és megannyi drágakőnél,
édesebbek a méznél,
meg a csepegő lépes méznél.
12Szolgád meg is tartja őket,
megtartásuk jutalma bőséges.
13Ki veszi észre a vétkeket?
Tisztíts meg titkos bűneimtől,
14és a kevélységtől mentsd meg szolgádat,
ne uralkodjék rajtam.
Akkor szeplőtelen leszek,
s a nagy vétektől tiszta maradok.
15Hadd legyen kedves előtted szám beszéde,
és szívem elmélkedése mindenkor.
Uram, én segítőm, én üdvözítőm!
Jegyzetek
19,1 Két liturgikus ének, amelyikből az egyik (1-7) a királyok korában, a másik (8-15) a fogság utáni időkben keletkezett. A két szöveg összekapcsolásával egy dicsőítő ének született, melyben az ember Isten nagy tetteit magasztalja: Isten aki meghatározta a teremtés rendjét, bölcsességet ad az embernek.
19,1 Isten nagysága fölfoghatatlan; az egész teremtés megmutatja őt; Isten hangja nem hallható, mégis lehetetlen nem meghallani. A nap és a csillagok nem istenek, hanem az egy Isten alkotásai (vö. 2Kir 23,5.11)
19,5 A görög szöveg alapján javítva. Vö. Róm 10,18.
19,8 Tanítóének. Minden átmenet nélkül fűzték az előzőkhöz. A Törvény dicséretét tudatosan párhuzamba állítja a teremtés dicséretével.