1. fejezet
1Pál, Szilvánusz és Timóteus, az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban hívő thesszalonikaiak gyülekezetének: kegyelem néktek és békesség. 2Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban; mert szüntelenül »2. fejezet
1Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok. 2Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek az Isten evangéliumát sok tusakodás közben. »3. fejezet
1Ezért amikor ezt már nem bírtuk tovább elviselni, elhatároztuk, hogy egyedül maradunk Athénban, 2és elküldtük Timóteust, a mi testvérünket és a Krisztus evangéliumának hirdetésében Isten munkatársát, hogy megerősítsen titeket, és bátorítson hitetekben, »4. fejezet
1Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek - s amint éltek is -, ebben jussatok még előbbre. 2Hiszen tudjátok: milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. »5. fejezet
1Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, 2mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. »
1Móz
- 2Móz
- 3Móz
- 4Móz
- 5Móz
- Józs
- Bír
- Ruth
- 1Sám
- 2Sám
- 1Kir
- 2Kir
- 1Krón
- 2Krón
- Ezsd
- Neh
- Eszt
- Jób
- Zsolt
- Péld
- Préd
- Énekek
- Ézs
- Jer
- Jsir
- Ez
- Dán
- Hós
- Jóel
- Ám
- Abd
- Jón
- Mik
- Náh
- Hab
- Zof
- Hag
- Zak
- Mal
- Mt
- Mk
- Lk
- Jn
- ApCsel
- Róm
- 1Kor
- 2Kor
- Gal
- Ef
- Fil
- Kol
- 1Thessz
- 2Thessz
- 1Tim
- 2Tim
- Tit
- Filem
- Zsid
- Jak
- 1Pt
- 2Pt
- 1Jn
- 2Jn
- 3Jn
- Júd
- Jel